Tíz évvel ezelőtt jelent meg iamyank első nagylemeze, a Hiraeth. Egy melankolikus, mélytengeri konceptalbum a világ elől való menekülés vágyáról, az elszigetelődésről és egy sosem létezett otthon utáni honvágyról. A 10. évforduló alkalmából a lemez most először jelenhet meg vinylen, melynek megtervezésére Birinyi Tamást kérték fel. A különleges, víztiszta kiadás az eredeti 11 dal mellett egy eddig kiadatlan bónusz tracket is tartalmaz majd, a hanganyagot pedig kifejezetten vinylformátumra készített új masterrel kapja meg. Mindez remek apropót adott Bokor Krisztiánnak, hogy beszélgessen az alkotóval.
KULTer.hu: Elég személyes hangvételben kezeled a social media platformjaid, közvetlenül szólsz a közösséghez, akik követik az alkotói énedet. Többször írtad, hogy érintettnek érzed magad az imposztor szindrómában. Három nagylemez, számos sikeres egyéb projekt, mint az Atreyu’s Horse vagy a rave set, illetve aktív szakmai élet mellett most épp ebben a pillanatban hogy vagy ezzel?
Állandó társaságom a kétely. Az elmúlt évek önismereti műveleteinek köszönhetően sajnos sokkal intenzívebben van jelen, mint korábban. Pontosabban jobban észreveszem a gondolataim mögött, mivel jobban figyelek. Igyekszem ahhoz szoktatni magam, hogy ne gátoljon semmiben, mert attól, hogy suttogja a butaságát, még a cselekvés milyensége az én döntésem.
Erre igyekszem emlékeztetni magam,
például a következő mondattal: „Tudom, hogy úgy érzed, ez nem volt még elég jó, de ezt az érzést nem érdemes komolyan venni, nézz a közönségre, lásd a szemüket, halld, amit mondanak, az számít csak!”
KULTer.hu: Emlékszel arra a pillanatra, amikor elküldted megjelenésre a Hiraeth-t, mint életed első nagylemezének a végleges master változatát? Fel tudod idézni az érzést? Nem azt, hogy mit gondoltál, hanem az érzést.
Stámusz Ferinél a mastering szessönnél éreztem azt, ahogy ültem mögötte, hogy „dehát ez igazából jó”. Korábban mindig ahhoz voltam szokva, hogy sosem tetszik teljesen, csak elengedem, hogy haladjunk. De itt, ahogy kívülről hallgattam, hirtelen kikerültem a saját perspektívámból. Egy pillanatra meghallottam, mint hallgató, és arra gondoltam, hogy ha ezt hallanám, biztos utánamennék, hogy ki csinálta.
Nem túl gyakori, hogy elégedett vagyok a végeredménnyel, de a nagy mérföldköveknél szerencsére mindig sikerül.
Ez nagy öröm nyilván, de valójában nem jelent többet annál, hogy sikerült olyat csinálni, amit én szívesen hallgatok. A Hiraeth legnagyobb hatásai Shigeto és Mount Kimbie a zörejes dobhangokkal és a trippy, jazzy urban beat vibe-bal. Apparat az érzelmes, filmes hangulatokkal. Dream Koalának köszönhetem a letisztult csúcspont koncepcióját, és természetesen Radiohead mindig mindenemben ott sunnyog az árnyékban.
KULTer.hu: Ozorán tavaly a Dragon Nestben hallhattuk a Hiraeth dubra hangszerelet koncertváltozatát. Miért éppen a dub akusztikai formanyelvét, sajátságos zenei hangulatát választottad, hogy újra színpadra állj ezzel az anyaggal?
Akkor még nem akartam albumverzióban újrajátszani az albumot (most már igen, és fogom is). Nem túl meglepő módon nyáron nekem mindig a dub és a western vibe jön meg, így egy izgi ötletnek tűnt, és valóban nagyon jól szórakoztunk.
A Hiraeth idején még nem mertem straight tánczenét csinálni,
sok ritmus ezért tört vagy bonyolultabb. Valamiért bizonyítani akartam, hogy az elektronikus zene nem egyenlő a klubzenével az én világomban. Tíz évvel öregebben ilyen úri luxussal már nem küzdök, a dub táncolhatósága – úgy éreztem – beinvitálja a testmozgást az amúgy passzívan révedve hallgatós anyagba.
KULTer.hu: A harmadik nagylemezed, a tavaly októberben megjelent STNTLN volt az első vinyl megjelenésed. Most a 10. évforduló alkalmával a Hiraeth a következő. Mit követett el a személyes kedvencem, a Láttam a jövőt meghalni, hogy egyelőre kimaradt ebből a sorból? Számíthatok rá, hogy egyszer teljes lesz a gyűjteményem?
A Hiraeth 10th Anniversary Vinyl crowdfunding kampány július 7-én indul a Hanaton Funding felületén.
A kiadvány gyártása közösségi finanszírozással valósulhat meg.
Az első körben induló crowdfunding kampányban a támogatók előrendelésükkel segíthetik, hogy a tízéves album végre fizikai formában is megszülessen. Ezen a kis közösségi akción múlik minden, ha van rá igény, megcsináljuk azt is. Nem szeretek feleslegesen gyártani bármit, bánjunk okosan a nyersanyagokkal, ha valami elkészül, annak legyen gazdája, szolgáljon célt.
KULTer.hu: Az iamyank-nagylemezek mellett létrehoztál egyéb projekteket is, mint például az ambient Atreyu’s Horse, ami kazettán is megjelent. Ezen kívül most van egy rave set, ami a techno gyökereihez nyúlik vissza. Mi az, ami benned összeköti ezt a két különböző világot?
Ha úgy értelmezem a kérdést, hogy mi az, ami minden anyagomban és projektemben jelen van, akkora az a naiv rácsodálkozás. A kiváncsiság az alkotás folyamatára, ehhez a palettát az aktuális érzelmi állapotom szolgáltatja. Az irányát pedig az adja, hogyan akarom érezni magam a színpadon, amikor előadjuk.
KULTer.hu: Most épp egy kórussal készülsz létrehozni egy anyagot. Egyszerre szeretnék mindent megtudni a következő anyagokról, és nem tudni semmit velük kapcsolatban, hogy meglepetés maradjon. Van most esetleg bármi, ami már publikus, vagy egy perccel ezelőttig nem volt az, de most szívesen beszélnél róla, hogy mi a következő lépés és melyik projekttel?
Annyi biztos, hogy Ördögkatlanon lesz egy ősbemutató a műsor egy részéből, ahol én is jelen leszek, és a műsor egy részét én írtam. A Soharózával már pár hónapja együtt dolgozunk.
Jelenleg a kísérleti fázis közepén vagyunk,
még én sem látom pontosan, mi marad benn, mi kerül ki. De azt biztosan látom, hogy eklektikus, színes darab lesz, amiben minden megszólaló hang embertől származik, de nem minden úgy, ahogy megszoktuk. Illetve nem 100%-ban yankos sötét nyomasztás, de ez jót is tesz neki.
KULTer.hu: A saját, önálló projektek mellett lehet látni együttműködésekben, alkalmi kooperációkban. Nemrég Simon Marcival az Atnóban versek és hangtér fúzióját hallhatta a közönség, de beugrottál egy elképesztő energiájú jamre a Pontoonra is. Egy ennyire aktívan alkotó és meghatározott saját irányokkal rendelkező alkotó, mint te, miért vállal be ilyen side questeket?
A legerősebb motiváló erő mindig a játszótársak személye. Szinte kivétel nélkül azért vállalok ilyesmiket, mert elképzelem magam a helyzetben, és jó érzéssel tölt el, hogy ezek az emberek vesznek körül.
Furcsán hangozhat, de maga a zenei történés már másodlagos.
Mint amikor a legjobb barátoddal megnézel egy filmet. Valójában a film nem annyira lényeg, azért fogod jól érezni magad, mert együtt élitek át és reagáltok rá. Így érzem magam ezekben a kollabokban.
KULTer.hu: Nagyon sok interjúban, podcastben szerepeltél az elmúlt években. A harmadik albumod bemutatója úgy lett teltházas két hónappal a koncert előtt, hogy nem is igazán árultál el semmit, hogy milyen lesz az új anyag. Érzed azt, hogy van egy határozottan látható közönséged, egy párszáz fős keménymag, akihez szólhatsz, és aki aktívan követi a tevékenységed?
Ez csodás élmény volt, ugyanakkor trükkös egy hely az elme. Az időm nagy részét a hangszereim között töltöm új hangokat keresve. Egyedül alkotok, így nagyon sokat vagyok egyedül a gondolataimmal, amiből néha feljövök levegőért (= koncert). Ha megtehetném, most három hétre remetemódba mennék, minden kommunikációs kapcsot elvágnék mindenkivel (a páromat kivéve).
Itthon, csendben, sötétben a lehető legegyszerűbb szerzetesi létet élném,
de nem merem kipróbálni, túlságosan tartok tőle, hogy jó lenne (nevet). Így nem állítanám, hogy minden nap azzal a tudattal ébredek, hogy vannak emberek, akiket érdekel, ami kijön a kezem alól. Sőt, gyakran ez is az egyik kételyem alapja, de mint korábban említettem, igyekszem ezeket a gondolatokat nem komolyan venni. Nem mindig érzem, de mindig tudom, hogy ott vannak.
KULTer.hu: 15 éve az imPro zenesuliban tanítasz, mint az egyik állandó tanár. Mi motivál abban, hogy továbbadd a tapasztalatodat, ahelyett, hogy azt az időt pihenésre, magánéletre, bármi másra szánnád? Ennyire tölt?
Sokkal korábban vált lételememmé a tanítás, minthogy megkérdőjelezzem. Mire ez felmerült volna, már elképzelhetetlenné vált nélküle az életem. Soha nem állítottam szembe a magánéletemet, a szabadidőmet vagy a pihenésemet a tanítással. Nem áldozom fel egyiket a másikért, mindegyiknek keresek helyet. Úgy élem meg, hogy azt sem döntöm el, hogy iszok vagy eszek, mert tudom, hogy mindkettőre szükségem van, nem kérdés.
Borítókép: Komróczki Dia
